Megvakító varázslat

Kinyílt ököl s bezárt tenyér.
Kivetkezik magából
csontig a világ.
Egyszer üt,
másszor simogat.
Husángcsend kalács zajban,
s a fákon szilvakék álom.

Megbékélt, holt akták közt,
már nyugszik a lélek.

Kitárja ajtaját a múlt,
az agy rozsdáll,
befogad, kihagy.
Ajtónálló se kell,.
a titok szabad préda,
feltárul, hallgatni fog,
s ha szól, magára se ismer.
Nincs, aki higgyen,
nincs, aki reméljen,
mi volt, mi van, mi lesz.

Megvakító varázslat.

Úgy történt mindez régen,
ahogy ma akarjuk,
hogy megtörténjen.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-17 12:22:37
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-20 18:16:33