Szentjánoskenyér

A templomkertben leste pár darab,
mint érleli a termését a Nap,
a mi falunkban nem volt otthona,
így nem maradt fönn, hogy került oda,
és az se, hogy egy magja egy karát,
hogy gyémántot mér, bűnök aranyát,
s hogy melyik áldóbb – burok, vagy a mag,
a hittankönyben nem voltak szavak,
hát lelkünk ezért nem lett meggyötört,
ha kiköptük, hogy falja föl a föld,
de barna bőrén átszakadt a fény,
és mézelt sárga béle édesén,
az ízből újabb világ bújt elő,
s mi ettünk mindent, ami ehető,
nagy rongylabdának néztük a Napot,
a világ hozzánk gondtalanodott,
de nekem most is zsák gyémántot ér,
a furcsa mézű szentjánoskenyér.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-12-15 19:11:49
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-15 19:11:49