Útban egy sétány – reménytelen ül (+J.A.+ T.Á.)
Én túllépek e mai napon,
amiről számot kéne adnom;
lehámlik énrólam már, hagyom;
lerakódik, mint a guanó –
mivé leszek – vékonyan kapom.
Csak ami nincs – bokrosul bennem;
csak ami lesz – virágba az szökell;
ami van, azt meg keresgélem,
mert elpazaroltam mindenem
e kávéházi szegleten: én,
amiről számot kéne adnom;
én – egyedül e Föld-kereken,
kit hétezer millió ember
sokaságából kiszemeltek –
hiába forgatnék, nem megy, nem remél.
Végy fegyelmezett’ levegőt, s mindenki
vigyázzon: el ne szálljon a kalapja.
Csodálkoznak, s hamarost vízre,
homlokra kiülnek a csillagok;
(a száraz ágak hogy’ zörögnek –
én állok minden fülkefényben)
s összekoccannak a molekulák.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-12-06 12:59:37
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-06 12:59:37
