Napesti szerenád

Egész nap a hegyeket jártam.
Félnótás üdvrivajjal
köszöntöttem mind. Helyén fejlődőt,
eltévedtet. Ahogy a lélegzet,
süllyedtem-emelkedtem bennük,
követtem növekedésüket.
Ám lassan (le oly észrevétlen hűlt!)
falak közé szorít az est,
legalkalmasabb pillanat.
Pár szót elmondanom, sokféle nyelvén
a csendnek. Ahogy fű nő,
bambusz susog, tücsök cirpel.
Ez utóbbi lenne a legríkatóbb -
már novemberre jár.
S ott lenne még az utolsó,
a legédesebb - amelyet elomló
fövenyt nyaldosó, lomha
éji víz - karomon öntudatlan
lélegzeted suttogna el.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-15 12:07:43
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-15 20:58:10