Töredékes

Folyó esztendőm ősze, eredendőbb, mint a korábbiak;
maradék virágokkal nyílik el bennem az emlékezet.
Mire csibész napom az égen, önmagához elérkezett,
fölgyúlt árnyakból szöktek füstbe, a felgyűlt továbbiak.
Minden ige, hely, s idő kifeszült: mintás kárpit-áldozat
gyanánt.  Jeruzsálem templomában történt ehhez hasonló.
Nem vagyok faragott kép! Élek. Kivívtam, hogy ne hasson ló  
-se hó, se rőt, se sötét- rám, kerül a fakó kárhozat.

Átléptem a térdig érő fán, mely dobálja holt gyümölcsét.
Már nem érzem a jóravaló emberek szörnyű hiányát;
föltaláltam a keresztút közepén a szélek irányát,
„így lett kerek a világ”, s kúrálom csillagnyi szemölcsét,
vajákos kedvemre. - ki tudná nálam jobban: nincs miért.-
A Ragyogás sugaraiban madárszó a szent origó;
én leszek a semmi gazdája, szállj a vállamra ó, rigó!
Bőségben élek, érdemtelenül. Minek a kincs? Kiért?

                                kegyetlenül  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-06 15:06:50
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-08 13:17:28