Álmaink összedőltek, az idő
vasfoga felemésztette őket.
Szobáink falán tépett tapéták,
rajta kopott festmények,
fiókok mélyén letörölt
üres kazetták.
Lelkünk mélyén porlepte,
tátongó emlékek
közt guberálunk.
Karunk sírás és nevetés
között ölelkezik a felismeréssel,
s benne ott van minden szenvedésünk
