Böröczki Mihály : Csilllagszálak


 
2841 szerző 39117 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Szolcsányi Ákos
  Egy kapcsolat fele
Új maradandokkok

Gyurcsi - Zalán György: No. 21
Paál Marcell: Lakoma
Zsolt Szakállas: Szinkópák és védjegy
Gyurcsi - Zalán György: máté szerint
Metz Olga Sára: ez még mindig ugyanaz a víz
Szőke Imre: Bucc
Köves István: DÉLELŐTT, INDIÁN NYÁR
Pálóczi Antal: Kertben
Albert Zsolt: Világosság nyolc napig*
Albert Zsolt: A Nap feltámasztása
FRISS FÓRUMOK

Misinszki Hanna 2 perce
Paál Marcell 21 perce
Szilasi Katalin 28 perce
Serfőző Attila 1 órája
DOKK_FAQ 1 órája
Mórotz Krisztina 2 órája
Ötvös Németh Edit 4 órája
Ocsovai Ferenc 4 órája
Filip Tamás 4 órája
Bátai Tibor 4 órája
Metz Olga Sára 4 órája
Tóth Gabriella 4 órája
Kiss-Teleki Rita 5 órája
Valyon László 5 órája
Bara Anna 6 órája
Tímea Lantos 7 órája
Tamási József 11 órája
Vasi Ferenc Zoltán 11 órája
Gyurcsi - Zalán György 14 órája
Szakállas Zsolt 16 órája
FRISS NAPLÓK

 PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 1 órája
Az amazonok rejtett zugai 2 órája
Baltazar 4 órája
Bara 7 órája
az univerzum szélén 8 órája
Sin 9 órája
különc 20 órája
Bátai Tibor 20 órája
Gyurcsi 22 órája
Dokk-verspályázat 1 napja
Hetedíziglen 1 napja
Metz-Művek 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
Nyakas 3 napja
Ötvös Németh Edit naplója 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Böröczki Mihály
Csilllagszálak

Az eget lestem, azt a félgömb sorsot,
a Holdat vitte, mint egy rózsafoltot,
nagy éjszaka volt, s megtörtént egészen,
hogy utam kezdetét is visszanézzem.

Az első fény, mi ködösen gomolygott,
az első levegő, mi fölsikoltott,
az első célszalag, amit letéptem,
és kiszabadítottam szívverésem.

Ma itt vagyok. Megint az égre nézek,
hogy értesse meg velem az egészet,
de mint az Isten, szakállába hallgat.

Ha nem futsz, vigyen akkor is a lépted,
rám nem íródott, nem íródik képlet,
a szeretet, amivel lépre csalnak.

*

Nem téblábolok, mint a szép ígéret,
ha lépek is, már lábnyomokba lépek,
nem vagyok szolga, nem tűrök hatalmat,
de látszódik a lelkem, ahogy ballag.

Az Isten majdnem darabokra tépett,
de közelembe engedte a szépet,
a verssoraim papírba takartak,
s én föláldoztam tíz ujjam a dalnak.

S ha néhanapján rossz igazat morgok,
nem hibáztatom kedvemért a sorsot,
csak azt az örök kisgyereket védem,

ki – anyám szerint – rögtön fölsikoltott,
míg fölfedezte hangjával a torkot,
s nagy levegőt vett első félelmében.

*

Még most is azt a kisgyereket élem,
nem leszek felnőtt sohasem egészen,
nagy tévedés csak, hogy mindent megoldok,
mint gyerekeim, elhagynak a dolgok.

Leírogatom ezerféleképpen,
mi minden nincs az ember életében,
s míg rám gubancolt köteleket oldok,
már megsuhint, hogy mit jelent a boldog.

Úgy rendeltetett, hogy az ember téved,
és két pont közé gyűri az egészet,
de az-az Öreg valamit takargat,

azt parancsolta végtelen egének,
hogy szakadjon ki kékjéből az ének,
és nem baj, ha a húrok belehalnak.

*

Ha dalt iramlok, híja van az észnek,
a papírlapon felhők legelésznek,
két betű épp egy kötőjelet altat,
s a fűre fáradt kisbetűk hasalnak.

A pillanatot lesem, ahogy épp egy
kis fűcsomó a széltől szerteszét megy,
a zöldek minden más színt betakarnak.
És nagy csönd lesz. A lélegzet is alhat.

Nos így van, mikor szinte beleélem,
hogy ott vagyok két fűszál közt a résen,
és hajlongásom jobbra-balra nyolc fok,

s míg kicsi magam lesem félig térden,
a végtelen kis csücskét épp elérem,
s nyolc klottgatyámból ott is egyet hordok.

*

Míg ezt mesélem, megpördül az érem,
majd megpihen az összezárt tenyéren,
ki tudja fej, vagy épp az írás volt jobb,
de tucatjától megnyílnak a boltok.

Már alig van, mit nem vehetsz meg pénzen,
csak csóró lelkem, csóró tisztességem
nem hagy a bankón semmiféle foltot.
Az ég egy felhőt lábnyomomhoz toldott.

Az univerzum csillagai késnek,
a végtelen is híján van az észnek,
a görbék megnyúlt egyenest akarnak,

de versbetűim, a kis csenevészek,
zöld utat adnak a kenyérpenésznek,
meg éhes szájat mindegyik karajnak.

*

S lezuhanok a Föld bolygóra kéken,
és meglelem a semmi delejében,
mit csillagszálas tarisznyámban hordok,
a tavaszt, amit ágból ágba ojtok.

Ha felhő nincs, csak csillag van az égen
az átiramló többmilliárd éven,
a késő nyári fényes csillagraj had,
úgy fénylik, mint az ágak közt a hajlat.

De szétesik, mi megjelent egésznek,
s úgy kötik össze mázasan a részek,
ahogy a mész ád gyolcskötést a falnak,

s már szüretelget lassan az enyészet,
az elültetett emberek beértek,
és valakik már termést kosaraznak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-24 11:40:17
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-24 11:40:17


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-07-01 20:45   új fórumbejegyzés: Misinszki Hanna
2025-07-01 20:26   új fórumbejegyzés: Paál Marcell
2025-07-01 20:22       ÚJ bírálandokk-VERS: Misinszki Hanna ferencet szeretik
2025-07-01 20:19   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2025-07-01 20:17   új fórumbejegyzés: Paál Marcell
2025-07-01 20:13   új fórumbejegyzés: Misinszki Hanna
2025-07-01 19:20   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
2025-07-01 19:11   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2025-07-01 18:56   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2025-07-01 18:56   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin