Böröczki Mihály : Csilllagszálak


 
2841 szerző 39165 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Toroczkay András
  Hexametej
Új maradandokkok

Köves István: VIRÁGÉNEK
Mórotz Krisztina: Méhsejt
Serfőző Attila: Lenyomat
Tímea Lantos: Középső szoba
Bátai Tibor: köztes állapotok
Kosztolányi Mária: az én Ferencem...
Szakállas Zsolt: Déltájt maláriáról...
Ötvös Németh Edit: Az ernyő
Bátai Tibor: lehetséges
Pataki Lili: Fényt hoz, színt visz el
FRISS FÓRUMOK

Kosztolányi Mária 29 perce
Gyurcsi - Zalán György 1 órája
Tímea Lantos 3 órája
Francesco de Orellana 3 órája
Tamási József 4 órája
Tóth Gabriella 5 órája
Ötvös Németh Edit 5 órája
Szakállas Zsolt 6 órája
Pálóczi Antal 8 órája
Szilasi Katalin 10 órája
Bara Anna 13 órája
Nagyító 17 órája
Ilies Renáta 17 órája
Valyon László 1 napja
Mórotz Krisztina 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
Köves István 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Vadas Tibor 1 napja
Ocsovai Ferenc 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Bátai Tibor 25 perce
nélküled 5 órája
Sin 8 órája
az univerzum szélén 9 órája
Baltazar 10 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 11 órája
Gyurcsi 1 napja
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
Janus naplója 1 napja
Zúzmara 2 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
csega 2 napja
Hetedíziglen 3 napja
különc 3 napja
Párbeszéd egy jobb Dokkról 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Böröczki Mihály
Csilllagszálak

Az eget lestem, azt a félgömb sorsot,
a Holdat vitte, mint egy rózsafoltot,
nagy éjszaka volt, s megtörtént egészen,
hogy utam kezdetét is visszanézzem.

Az első fény, mi ködösen gomolygott,
az első levegő, mi fölsikoltott,
az első célszalag, amit letéptem,
és kiszabadítottam szívverésem.

Ma itt vagyok. Megint az égre nézek,
hogy értesse meg velem az egészet,
de mint az Isten, szakállába hallgat.

Ha nem futsz, vigyen akkor is a lépted,
rám nem íródott, nem íródik képlet,
a szeretet, amivel lépre csalnak.

*

Nem téblábolok, mint a szép ígéret,
ha lépek is, már lábnyomokba lépek,
nem vagyok szolga, nem tűrök hatalmat,
de látszódik a lelkem, ahogy ballag.

Az Isten majdnem darabokra tépett,
de közelembe engedte a szépet,
a verssoraim papírba takartak,
s én föláldoztam tíz ujjam a dalnak.

S ha néhanapján rossz igazat morgok,
nem hibáztatom kedvemért a sorsot,
csak azt az örök kisgyereket védem,

ki – anyám szerint – rögtön fölsikoltott,
míg fölfedezte hangjával a torkot,
s nagy levegőt vett első félelmében.

*

Még most is azt a kisgyereket élem,
nem leszek felnőtt sohasem egészen,
nagy tévedés csak, hogy mindent megoldok,
mint gyerekeim, elhagynak a dolgok.

Leírogatom ezerféleképpen,
mi minden nincs az ember életében,
s míg rám gubancolt köteleket oldok,
már megsuhint, hogy mit jelent a boldog.

Úgy rendeltetett, hogy az ember téved,
és két pont közé gyűri az egészet,
de az-az Öreg valamit takargat,

azt parancsolta végtelen egének,
hogy szakadjon ki kékjéből az ének,
és nem baj, ha a húrok belehalnak.

*

Ha dalt iramlok, híja van az észnek,
a papírlapon felhők legelésznek,
két betű épp egy kötőjelet altat,
s a fűre fáradt kisbetűk hasalnak.

A pillanatot lesem, ahogy épp egy
kis fűcsomó a széltől szerteszét megy,
a zöldek minden más színt betakarnak.
És nagy csönd lesz. A lélegzet is alhat.

Nos így van, mikor szinte beleélem,
hogy ott vagyok két fűszál közt a résen,
és hajlongásom jobbra-balra nyolc fok,

s míg kicsi magam lesem félig térden,
a végtelen kis csücskét épp elérem,
s nyolc klottgatyámból ott is egyet hordok.

*

Míg ezt mesélem, megpördül az érem,
majd megpihen az összezárt tenyéren,
ki tudja fej, vagy épp az írás volt jobb,
de tucatjától megnyílnak a boltok.

Már alig van, mit nem vehetsz meg pénzen,
csak csóró lelkem, csóró tisztességem
nem hagy a bankón semmiféle foltot.
Az ég egy felhőt lábnyomomhoz toldott.

Az univerzum csillagai késnek,
a végtelen is híján van az észnek,
a görbék megnyúlt egyenest akarnak,

de versbetűim, a kis csenevészek,
zöld utat adnak a kenyérpenésznek,
meg éhes szájat mindegyik karajnak.

*

S lezuhanok a Föld bolygóra kéken,
és meglelem a semmi delejében,
mit csillagszálas tarisznyámban hordok,
a tavaszt, amit ágból ágba ojtok.

Ha felhő nincs, csak csillag van az égen
az átiramló többmilliárd éven,
a késő nyári fényes csillagraj had,
úgy fénylik, mint az ágak közt a hajlat.

De szétesik, mi megjelent egésznek,
s úgy kötik össze mázasan a részek,
ahogy a mész ád gyolcskötést a falnak,

s már szüretelget lassan az enyészet,
az elültetett emberek beértek,
és valakik már termést kosaraznak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-24 11:40:17
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-24 11:40:17


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-07-14 22:48   Napló: Bátai Tibor
2025-07-14 22:45   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2025-07-14 22:10   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-14 20:35   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-14 20:18   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-14 20:04   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos
2025-07-14 19:33   új fórumbejegyzés: Francesco de Orellana
2025-07-14 19:22   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos
2025-07-14 19:04   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos
2025-07-14 19:03   új fórumbejegyzés: Tamási József