Születésnapomra

Ott állt a tisztáson, felrémlik képe.
Bíborruhába vonta a lemenő nap fénye.
Hatalmas dús lombkoronája és törzse,
megannyi élőlénynek volt menedéke.

Kéjesen nyújtózott ágaival a nap felé.
Apró cinege röppent ágára, éppen elé.
Kecsesen mozgatva szárnyát, szalutált.
Csőrében fűszállal, dúdolva tovaszállt,

A tölgy udvariasan köszönt, vigyázva arra,
hogy úri büszkeségén sose essen csorba.
Picit bólintott, épp annyira csak,
mint pajkos szellő, éjjeli árnyaknak.

Mikor a cinke már nem láthatta,
a tölgy csodálattal nézett utána.
Fájó, de büszke szívvel arra gondolt,
milyen jó, hogy öreg és megfontolt.

A kismadár szárnyal ágról, ágra,
nem is gondol az édes szabadságra.
Bezzeg ő! Egy ily tekintélyes fának,
példát kell mutatnia minden fiának.

Miként kell mozdulatlan, egyenesen állni,
a félelmetes tomboló vihart csodálni.
Hogyan kell zúgni, síri szellem hangon,
mikor az erdőre száll a suttogó alkony.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-13 12:24:12
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-13 12:24:12