Szieszta fánkkal
Mióta több az éles árnyék, a fény
úgy csiklandozza öreg szemem, akár
a kék eget az óriási platán
zugaiban nyüzsgő sok kajla veréb.
Szeretek ülni a búcsúzó fényben,
ezer gyökeremtől el nem mehetek,
miközben csodálva nézik a hetek,
színtelen bőrömből miként lett ében.
S ölel a csönd. A közeli bogarak
és szemtelen legyek hada még nem bánt,
inkább csak egymást kergetik az égen.
Majd megtöri a csendet feleségem
hívogató hangja, hogy megsült a fánk,
vacsorázzunk, mielőtt lemegy a Nap.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
