Életkép kígyóval
Nagyanyám 80 felett.
Nyögve, lihegve szürcsöli teáját,
köhög is tőle. Olyan mint egy állat.
Úgy látom rá is játszik egy keveset.
Már évekkel ezelőtt feladta
az állat elleni küzdelmet,
mikor nagyapámmal üvöltött ugyanezért.
Bár az teljesen más lehetett,
mint egyenes jellemekben olykor,
ott az állat már nem élt.
Rákiabálhatnék, hogy elég,
de felegyenesedik bennem
a böjttel és imával lecsupaszított állat:
Jól van, csak csinálja, hagyom,
ezt a vádat csak odaát szegezhessék neki,
ha van ilyen, hogy odaát.
Az odaát persze itt van,
csak az állat nem engedi látni.
Lesz ott majd valaki,
(mikor a halál nagymamát odaát leteszi),
Felnyitja majd halott öreganyám szemét
és kiabálva kérdezi,
hogy miért színészkedett,
miért idegesítette az unokát?
Egy szelídebb ember is kérdez,
szereti, bátorítja nagyanyót.
Zokogva panaszolja majd neki,
hogy óvta, próbálta megszeretni állatát.
Ez a két alak kezet fog,
felsegítik és magukkal viszik nagymamát.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-06-01 12:05:15
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-13 14:34:49
