Az öröm soha nem illan

Testvér, kérlek, állj ide mellém!
Óborok zamatát ízlelgesd velem.
Tompán tűnődöm. - szavával ezt felelném,
Ha szerény szobáját járná kóbor szellemem.

Átkozott idő, hány tört sorson ível át.
Rá miért várt csak bús, rövid szerenád?
Pompa lett a pofon, gyémántkövessé vált a szomorú út.
Áradjon testvér az íz ereiden át!
Deleje örök, más többé nem fon ily sugárkoszorút.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-10 19:37:58
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-10 19:37:58