Létünk határai között
Úgy érzed, megbántottalak,
szemedben szürke lángok-,
hogy épp szeretni készülök
téged, - ki nem találod.
Én minden rezzenésedet
pókháló-idegekkel
érzem, és mégis te vagy,
ki fogva tart, nem ereszt el.
Létünk határai között –
két agyonsebzett állat –
tudattalanul vívjuk az
ingerült csatákat.
Vérzünk számolatlanul
adott, kapott sebekből -,
nem mérve, merre tart a harc,
s mivé leszünk, ha eldől.
2002
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-05-04 07:12:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-04 07:12:25
