Nagymonológ

Valami nagyba kell kezdenem. Beszélnem kell hosszan,
Kitartva és mégis úgy, hogy csend legyen.
Legyen csend, befejezetlen mondatokba fogok kezdeni,
Nézni, ahogy nem tudom, hol a határ,
Szóval hosszú leszek, mert annak kell lennem,
Apró istenkezek félőn tapogatnak irányomba.

Szépet se mondok rájuk, mert nem lehet, mert
Nem félek, pedig székre, a feketére szeretnék
Leülni, nincsen háttámlája, de érzem a fekete falat,
Az árnyéka lehet az, ami nincs ott, mert nincs
Ott semmi, nem tudok leülni erre a székre.
Félrecsúszik a fenekem, jobbra majd balra

Lehuppanok a földre és felkiáltok magamnak
István, hahó, integess már baszod, láss
Meg végre és írd le a csúnya szavakat,
Emeld fel végre a kacsódat, add meg magad,
Nem kell fehér zsebkendő, nem kell ide
Semmi jelkép, összetett alany, igaz most

Ide az kell, összetett alany, te és te, felér
Bennem egy rózsányi félelem, csokorba szedve
A fekete széket odébb tolom, neki a falnak,
Ahol az ablak van, még ülök, még kúszok
A földön, még nem merek felállni, juszt se,
De mint a kíváncsi gyerekek – hisz az vagyok –

Mégis felkönyökölök a kisszékre és onnan
Kukucskálok ki az ablakon, nem látom a tájat
Csak azt a nagy fejemet, ami mindig mosolyt
Formált, de felszabadultságot sohase, nincs táj,
A kék ég is a fecskémet idézi, amit viselek éppen
Eleddig sose kérdezték meg tőlem, hogy

Tényleg örülök a férfiak borzalmas világának,
A halk lihegéseknek, a durva, formátlan és ormótlan
Testeknek, a taszítónak tűnő leforrázott lábaknak,
Izgalmassá teszik a szépet, ezért lesz nekem szent,
Mert egyszerűen megrázó, mindenemből kifordít,
Ahogy szalvétát az ebéd közben és végén,

Szeretlek, örökké égnek érted gyertyáim








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-03 14:05:22
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-03 14:57:26