Négy parancs

Fogadj csak tajtékodba; fűtsenek hullámaid.
Ott kell hunynom: túltesz nőkön, percnyi miss-eken,
szűz-kész szavaim körénk is fonják új álmaid,
ha szóra bírsz. És az első leszel, ki hisz nekem.

Keverj tömény vákuumokba, a szélütésben ejt
el vírusod. Az illatok kibontják szomjaink:
nem hagysz hasztalan szikrát e csókban, ezt a delejt

ha mint-végleg magunkra vívjuk; és ha vesztedbe
csalna múzsa-tornám, tán belevonlak a lassú
végbe. Az árkokon egyszer az agynak mord-alak
új gumója készül: éj lennél akkor, tespedve
hotelszobám késő képzetein, – hogy hordjalak.

De ölts fel, ölts fel álarcokkal, hogy hazudjak, mint nem
hazudtak: téged hazug szóm szüljön újra. Úgy minden
szóra hitelt te adsz, mert te maradsz, ha mennem kell:

az vagy, mi igazol, és amit számba adsz, kezdet
az, kezdet felülírni múltam-múltad, e tesztet
úgy, hogy válasz nem lesz, sem magyarázat, mer' nem kell;
csak a trükkünk, ez, mely csókmágnestérbe reszket,

ez legyen meg csak és tegyél azzá, mi lennem kell.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-18 07:37:27
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-08 10:07:51