Vigasztalás

Csupasz hedonista nőkön lépdelek,
Talpam alatt mocorog a jéggé dermedt
felismerés. Holt mécsesek lángja
-Foszlott kéjsóvár naivitás-
A Bálvány-kő rengetegen mint
hágóm kelek át.
Ismerősen förmed rám, aztán
Mint a kietlen eszelős talány
biccent de nem a távolság
-hanem az újjászült felismerés.

A befogott szavak kénkőbe
vésik ezt a lehetetlen idillt
és nem tehetek semmit
amíg az izzó tekintet mardos
és a szégyen kapálódzik a
tehetetlen réseken át--
tulajdon szíve alatt hordozva azt,
ami már nem az enyém de a
lehelet-bocsánat s a múlt-fátyol
Idáig elérhet, ha ezt a Bálványt
Örök emlékezetül és feddhetetlen
dermedt zord révületében
Máig ivódott rögeszméi
talán a tisztánlátásig viszik
-és ürítem poharam
Hol a Nimfa áll,
és az összezsugorodott vigasztalás..





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-14 20:13:23
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-14 20:13:23