villámháború

egy pillanatig tart
lezuhanyozni magunkról mocskot, sarat.
pedig sokat érhet az,
ami testünkre minden nap tapad...

gondolkodás nélkül
villan át rajtunk az önkéntes amnézia,
aztán vezekelünk –
beleinket nyúzza a fájdalmas inszomnia.

felejteni, mi rossz volt –
természetes, önző célunk ez... örökké.
pedig jobban fáj, mikor
az átélt kín jegesedik karcoló üveggé.  

*

én néha igazán elhiszem,
hogy szeretetre teremtett meg isten...
de a halálnál biztosabb –
ő még sohasem járt itt lenn.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-12 18:05:30
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-12 18:05:30