arany és fekete

… azt hittem, ölelni megyek majd hozzád…

de csak a talpfák alatt őrlődő kövek
zihálását viszem magammal, és a párnádra
ejtem majd egy húnyt szemű pillanatban,
és többé nem nézek rád.
… és nem lesznek csókok…
tükröd tiszta foncsora mögé állok
hogy ne érhess el, feltartott tenyeremben
olvasd, de ne lásd, milyen világba zártál, mikor
szabad utat adtam sorsom vonalai közül.
… és nem lesznek szavak sem…
csak az álmok visszhangja egy
rózsa lángolásán, s csak a bőrünkön átvilágító
vágyak délibábja, csend, ami a saját
hangunkon mesél nekünk.
… azt hiszem, imádkozni megyek majd hozzád
és ajtód előtt hagyom féktelen éjszakáink
makulátlan boldogságát, a vadvirág illatú
nevetést, és a május összes színét, hogy

… ne halld meg bennem a halál rianását…





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-02 19:45:23
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-02 19:45:23