Árulás
Közönyöst akartál játszani,
nem ment. Rajtakaptalak,
hogy nevettél –
magadban persze,
szájad fölfelé ívelő
rajzolatában
rámvetült az érzés árnyéka.
Mint mikor gyermekként
húszévest játszottunk.
A mozdulatod is elárult:
bizonytalanul egyensúlyoztál
két csészét az asztalhoz,
az abroszt kisimítottad,
kezed remegett kicsit,
leültél velem szemben,
és mint egy felnőtt,
elmélyülten nézted a csészét.
Úgy látom most már
igazi férfi lettél,
mikor a mekdonáldszban
az asztalhoz érsz
csak úgy leteszed a tálcát
megborzolod fiaid haját,
belepuszilsz nőd nyakába,
ahogy az enyémbe is szoktál.
Az árulástól nem félünk.
egymás dublőreként élünk.
Ugyanaz akarjuk:
még több adrenalint.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-02-26 10:14:18
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-26 10:14:18
