Pálinkás Imre
Mezítlábas gyerekkor /átdolgozott 2/
Klottgatyában szaladgáló mezítlábas gyerekkor
indult útnak valamikor a kertvégében álló
göcsörtös ág-bogas, öreg birsalmafák alól,
s rohant, nem nézve az intelmeket
az útszéli tiltó táblákon, szaladt az ismeretlenbe,
caplatva a futó zápor verte sarat,
nem hallva a bölcs öregség által irigyen
motyogott tanácsokat,
mert ha bírál egy ráncos arcú fogatlan száj,
dacol a lélek, a minden kell,
ölelni a világot, szerelmet szerelemre lapozva
nem nézni a holnapot, feledni tanítást,
és hinni, hogy más hibázott.
A gyertya viasza folyik bőrödre, nem érzed égetését,
csak lelkedbe marják a csöppek
a múló időknek végtelenjét
s hullik kezedből az erő, tűnőben az akarat,
Legyintesz, eltelt egy újabb nap.
Elrohant az élet.
Kipusztultak a birsalmafák,
felült az idő egy korhadt ágra,
nem szól, némán méreget,
nem firtatja mit tettél és miért, szitkot se szór rád. minek?
Megállsz, szemed lehunyod
és a mindent látod,
önmagad
védtelen pőrén a világban.
Klottgatyád szétszakadt,
ennyire telt.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!
Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások
Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
Feltöltés ideje: 2011-02-18 16:23:30
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-19 08:14:05
|
|
|
