Társas magány


Félelmetes nyomasztó esték
mikor csak nézed a másikat
mikor bennreked a szó
és csak lemondó legyintés marad
idegenként szűkülnek a falak
összenyomja mellkasod
már a gondolatok is vérző vizek
és csak menekülni szeretnél
szégyened üszkös romjai alól

Mert kihűlt az ágy is szél süvít
jeges takarók fagyhalála hajszol
mikor a szeretet bujdosik
üres ereszek jégcsapjai között
halott madarak szobrai állnak
elnémult háztetőkön
mikor a magány félve rád zuhan
akkor bújnál önmagad meleg mamuszába
húznád össze hálóköntösöd

Mikor már összerezzensz
ha koppan a szó mint megütött kő
és a dalok hangjai csomós hajszálak
és már bánt az érintés is
aurád kitágult ketrece őriz
menekülnél álmaidba
könyvek sejtelmes lapjai közé
megbújnál zenék harangszavában
demarkációs vonalak mögött fülelsz
égett napalmszagú a csend

és fellélegzel ha egyedül hagynak





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-05 22:54:14
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-05 22:54:14