caspar brötzmann

kimentél volna a büfébe sört inni, de
mintha hajógépházba lennél zárva,
valami bizarr szűrőn át érkeznek a hangok,
ritmustalan pulzálás (itt-ott finom pizzicato),
pöccintésre indul, a gitár nyakát hajlítja,
nyálában összefut a száj, fekete tengely,
sűrű tinta, mozog a sötétben, vadászik
kicsit, míg a flatline el nem éri, pupillája
tágul, beomlik, aztán felépíti magát, játszik
tovább, mesél, fehérzaj-tengeren utaztat,
közben szilárdítja a vázat, kupolaként
ível fölénk, kérdezték többször is, miről
szól a verse, csak arról, néha úgy
érzem, halhatatlan lettem, egy kis időre







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-03 17:28:09
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-03 17:30:12