Krisztina azt mondja (utazzunk)

utazzunk, kérdem, hova,
azt mondja, mindegy neki,
csak vonattal. Szereti a zakatolást.
Ha maradunk – kérlel,
legalább játsszuk el a világgát,
legalább képzeletben,
ölbetett kézzel.

És elképzeljük,
hogy szeretőink számtalanját
feltesszük egy vonatra,
hogy elvigye őket
nem tudjuk hova,
mindegy,
egy másik állomásra,
ahová tényleg is mentek.

Eljátszadozunk az ültetéssel,
hogy kit ki mellé,
és kit kivel szembe,
kinek adnánk az útra sportújságot,
kinek meg chips-et,
elképzeljük, ki kivel mit beszélhet,
mind mond rólunk,

ki emlékszik ránk még barnán,
ki meg már szőkén,
ki látott szépnek,
ki kedvesnek,
ki vékonynak és kismellűnek,
ki kövérnek nagyfenekűnek,
hányan is voltak egyáltalán?

ülünk az állomás előtti padon,
jegyünket szorongatjuk,
és számolgatjuk a vagonokat
unásig, aztán elutazunk
a más világba,
ezt játszuk mindennap
Krisztinával.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-01-05 09:47:59
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-05 09:47:59