Hazatérés Lisszabonból IV.

(megkésett óda, már zürichben)

Ismerős volt régről, mint az éneknek a kotta.
A lejtők, fák, korlátok, az ablakok, a csempék.
Hogy ott minden háznak van saját halottja,
mint egy múltból a jelenbe nyúló ismeretség.
Bennem kering a portugál város, mint a holdak.
Elgondolom, hogyan borítja majd emlékfolyondár:

hogy kúszik magas nyakába szűk sikátoroknak,
hogy borul virágba, s a szélben magja hogy száll.
A repülőtér önműködő metrójába szállva
fejemben még a régi villamos csörömpöl;
lábam, átlépve bár a márvány birtokába,
nehezen feledkezik ma még a macskakőről.

Így veszem birtokba végleg: körbefutja
emlékem száz indája lélegző, messzi testét.
Nevetek. Lisszabonról írok a laptopomra,
és hagyom, hogy tettemet kamerák figyeljék.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.