a résre nyitott ablakon
csak kifelé néz
nem és nem nem máshová
végérvényesen körbejár
táncol az őrjöngő piros
meddig tudod még metszeni
az el nem mondhatót
egyetlen lövés
a madarak közé fekszik
inkább ájul a délután
kívülre szorul a felesleges
a lebontott díszlet macskakövein
megbillent hintaszékben
elvérzik a legutolsó mozdulat
