Szoborpark

Torzók közt járok.
A februári égből eső
és árnyék csöpög.
Itt egy kéz, ott egy fél váll
fityeg; félemlékek,
negyeddé gyúrt emberek.
Gondolataimban így látlak
most téged is.
Dátumokból és mozdulatokból
összeolvadt szelet,
ami az évek alatt rommá
merevedett, még hajad illata is csak
abból faragott, ami salakot
a múlt idő meghagyott.
Talán kövek nyelvére kellene fordítani,
pillanatból határt húzni,
mozdulatból töredéket,
találkáinkból rakni műemléket,
és magunk között elsétálni,
minden szobrot megrongálni,
tort ülni a köveken,
porkönnyeket sírni,
ezer évig állni,
vagy galambok közt ülni
a téren –
egy másodpercnyi résben.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Liget, 2009/05