Kagylójós
Arne
Néhány fekete kagylóval a kezedben
felém fordulsz, majd selymes hangon
megszólalsz. Horvátul suttogsz, ez
jó, ez jó, erősen bólogatsz, felállsz
és a földhöz vágod. A kagyló-belsőt
kiszeded és felszívod, vizet, vizet
iszol rá. Cuppogó hangot hallatsz.
Mosolygok és nézem, ahogy jósolsz.
A kagyló héját mozsárban porrá-
zúzod, belenyúlsz, a falára kened
és nézed, miként pereg vissza.
Elnézel a világítótorony felé, nézed
a kopár szigethátat, a kövekből
kirakott kerítések halvány vonalát,
melletted izgatottan nézem a kövek
közt megcsillanó sós vizet, miként
fodrozódik a pókháló ujjaim között.
Végre visszanézel, szemed üvegén
látom tejföl-szőke hajam, ahogy
megtöri a fehéret a halk szavad.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.