El.

Ha akarod, a ruhádat fel
lógatom, hogy ne keresd
a drámaiságot. A kezem
ről nem beszélek, nem
festem le, nem készítek
elő egy újabb jelenetet.

Folyosót akarok festeni,
megfesteni, ahogy az
olaj a festék felszínét
megüli. Majd idővel
megreped, nem fekete,
nem fehér. mert ez a
folyosó az enyém,
nem kérhetik számon
a színét rajtam.

A vászon nem feszített.
A fakeret szélei a szín
padon a spanyolfal
kerete. Ha ott van a ruhád,
akkor megbomlik a
képed. Nem kell butik,
ahhoz hogy teljes legyen,
összefolyt évek, foltok.
Batikolok a falon. Így a
vászon, te pedig

kisétálsz mögüle, le
guggolsz, meztelen
vagy előttem. Színed,
ruhád a festményem
része, te pedig egyetlen
vagy azok közül, akiket
megfestettem. Megölt
a vászon, a keret.

Elmentél, talán.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Prae, 2009