Papa mesél

papa biciklije a falnak támasztva állt.
a nagyival a vurstliba sose jártak vele.
papa és a nagyi kirándulni szerettek.
apuék addig otthon maradtak. ketten
jártak, messzire: a papa meg a mama.
a gyerekek az iskolába mentek, felváltva,
éppen kin volt a cipő – mesélte apu.
áldott rossz gyerekek voltak.

papával mindig csak nevettem.
apu a lédit csókolta. meg anyut.
papa meséjét a lábán lovagolva
hallgattam. a nagyi csak járt-kelt.
sosem hallgatta végig. az első mondat
után ott hagyott bennünket.
a virágokat locsolta a hideg lodzsán,
és a téli kertben. szerette a virágokat.

a nagyi szeretett üldögélni a sámlin.
kis barnaszínű sámli volt. erre álltam
fel, ha a nagyi nem ült rajta. a széken
állva ordítottam a papának: szeretem
az anyukámat! úgy éreztem magam,
mint lóci. nagyra nőttem a szemükben.
a kék szememmel bűvöltem el őket.
mosolyogtak rám.

de erre nem emlékszem annyira. anyu
mesél sokat. ő mindenre emlékszik.
mindig mondtam neki, hogy keveset
csicseregjen, mert már azt se tudom,
mire emlékszem én, és mire ő. mert a
papa után anyu mesél nekem.
és amit anyu mesél, nem biztos, hogy
igaz. így most én mesélem el az igazat.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Napút, 2009