A nõi lélek sejtelmei

A feledés homályából.
Tekint most rám vissza.
Régen történt ez már,
De még mindig tiszta.

A kihalt pesti utcán
Két zöld kuka között
Egy falnak támaszkodva
A mocskos járdán ülök.

A számban fémes íz,
Kezemben cigaretta.
Sohase dohányzom,
De az a jövőt adta vissza

A barátnője volt
Akivel kikezdtem.
Ők valahogy így vélték.
Én meg, semmit se tehettem.

Gyors volt az ítélet,
Egy pillant műve.
S a férfinak nem marad,
Csak az, hogy eltűrje.

Férfiasan álltam hát
A rám kirótt büntetést,
Az el sem követett,
Sosem volt bűnökért.

Puszta kézzel bánt
Ott rögtön el velem.
S egy kicsit fejre állt
A Holdudvar nekem.

Mert mikor egy nő üt
Abban benne van minden.
Minden ereje,
S még az is ami nincsen.

Valahol benne rejtőzik
Minden egyes vágya,
A jövő szép reménye
És az összes csalódása.

Émelyítő és izgató,
Mint a hideg kávé íze.
Keserű de mégis jó,
Friss pirítós égett széle.

Magyarázat nincs.
Már csak a hátát látom.
A cigije még ott ég
Egy üveghamutálon.

Felveszem onnan
És utána megyek.
Aztán össze az utcán
Két kuka közt esek.

Csillagos az ég,
De egyet se látok.
A füstöt mélyre szívom.
Had hasson az átok!

Én mondom emberek:
A női lélek furcsa!
Nem telt bele húsz perc,
S a szíve visszahúzta.

Magyarázatot ugyan
Még akkor se adott,
Annyit mondott csupán,
Hogy ezzel még tartozott

S mivel a lábához immáron
Már közelebb voltam,
Úgy rúgott oldalba,
Hogy a kukát odébb toltam.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.