Az evezõs reggelije

Az evezős ismeri magát
társaságban ezt mondja a legtöbbször,
hogy legelőször az esőben evezett,
hogy ekkor volt legszebb a Duna,
de az eső természetét utálja, és
nem is ismerte meg túlságosan.
Ha hazaviszi egy ismerősét a csónakban
azt állítja ennyi és ennyi nője volt,
a lapátokat elengedve összeszámol vagy
huszonvalahány lányt, és hogy kerek
legyen a szám, hozzáhazudik még hármat,
de ők is tudják, amikor igazán szüksége lett volna
az evezősnek rájuk, nem volt vele egyik sem.

Az evezősnek évek alatt az evezők,
egy-egy ismerős hely szaga,
legalább olyan fontos lett, mint az evezés maga,
rájött a lapátok önmagukban nem mutatnak irányt,
s nem kavarnak ki semmilyen többletet a partra,
és a cél is csak az eszközök egyike, ami az evezőst hajtja,
ahogy a madarak is sokszor csak a víz látványáért
röpülnek a hídra.  

Az evezős sokat gondolkodik, legtöbbször magán,
a magányát így magának gondolja, mert az evezős
magánya ez a reggelente bizonyos szögben betöltött
haladási irány a semmibe, senkihez sem szólva,
titkon abban bízva, hogy a történetben a „senki”
talán jelent némi személyes többletet,
pedig tudja: két év hallgatás után nehéz megszólalni.

Az evezős nappal is sötét. Egy fekete tinta.
Valahogy ösztönösen borzolja a nálánál feketébb
kabátú embereket, akik tudják, amikor az evezősre néznek,
hogy ezen ők már rég átestek, és sajnálják is, mert bár
hiába jó az irány, egy csónak nem forgatja ki medréből a folyókat,
mert az ember ilyen, ha gond van,
csak ugyanazokat a túlvizezett, híg folyókat mutatja fel megoldásként,
és csak borul és prüszköl tovább az ég…  

Az evezős általában reggel hatkor ébred, mielőtt indul,
még kidobja a tegnapi száraz kenyérhéjat,
az étkezőben lekapcsolja a villanyt,
megvárja míg lassan kitisztul az ég,
de még nem tudja hova tenni, hogy miért.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -