A 205-ös szoba elõtt

A csoki a kezemben, a kabátban
a szívem, nincs már nekünk
sok dolgunk, csak takarópuhán
elbeszélgetünk. Sokat kéne mondanom,
és most bonbonkönnyen nyílok meg,
mint ez az ajándékdoboz. Te
most odabent kábán drótokba vizelsz,
a ventillátort nézed, vagy egy néma
arcot figyelsz. Belépek és beszélünk, te
talán mankóittasan a vécére bicegsz,
megműtik a szíved, lecsukják a
szemed, és akkor mi a szarnak a
csoki? Már elfelejtheted. Csak a szó
van kettőnk között, és most azt
szorongatom, felnyitnám és kienném
minden mondatom. Nem beszéltünk
soha sokat, de te most csupa fül
lehetsz az életeddel egy vaságyra
szorulva, s úgy mesélek most neked, mint
ahogy régen neked kellett volna.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és irodalom, 2009.07.03