Történetünk, történeted
Reggel álltam a tükör előtt, csipesszel a kezemben, és egyesével öltem a szőrszálakat.
Apám szerint gyerekkoromban nekem volt a legszebb szemöldököm. Most meg szinte hallom, ahogy darabra számol minden tépésnél:
Egy. Valamikor régen sokat nevettél. Az arcodon nyoma sem volt erőltetett, torz grimasznak.
Kettő. A tekinteted nyílt volt, fürkésző. Nem tudtál semmit a világról, ami bánthatott volna.
Három. Kedves voltál, odaadó. Órákig törted a barackmagot, csak hogy egy marékkal adhass nagyapádnak.
Négy. Tiszta voltál, ártatlan, őszinte, vakmerő, szenvedélyes, betörhetetlen.
Öt. A szerencseszámom. Öten voltunk a családban, ötévesen már megvertél kártyában, ötször nyaraltunk a Balatonnál...
Hat. Tévedhetetlenül tudtad, mi a jó, és meg is tetted! Nem lehetett megharagudni rád.
Hét. Anyád hét hónapig hordott a szíve alatt, én meg csak annyit mondtam, "megint lány lett".
Nyolc. Nyolc éves voltál, amikor inni kezdtem, és most újra számolok.
Egy. Az első évben még nevettél rajtam.
Kettő. A tekinteted egyre komorabb lett, vizslató.
Három. A harmadik évben folyton összetörtem magam, az autót, és téged is.
Négy. Te őszinte voltál, én csökönyös, én kiégett, te kezelhetetlen.
Öt. A szerencseszámom. Csak ültem a temetőben apám sírjánál, és bőgtem, mint egy gyerek. Ti meg azt sem tudtátok, hol vagyok.
Hat. Tévedhetetlennek hittem magamat. Tudtam, hogy minden rossz. És nem tudtam nem haragudni rád.
Hét. Anyád hét év után feladta. Én álltam az újszülött kutyakölykök fölött részegen, és csak annyit mondtam, "megint lány lett".
Nyolc. Nyolcszor kerültem kórházba, és te számoltad mindet.
Hét. Hetente egyszer jöttél. Te, az egyik lányom.
Hat. Azt mondtad tévedtél, ez egy betegség. Gyógyíthatatlan, de együttélhetünk vele.
Öt. A szerencseszámom. Öten voltunk a családban. Én bőgtem, te megvertél kártyában...
Négy. Tiszta voltál, ártatlan, őszinte, vakmerő, szenvedélyes, betörhetetlen.
Három. Háromszor estem még vissza, de te kedves voltál, odaadó. Órákig törted nekem a barackmagot.
Kettő. Ketten ültünk a padon. Te nem néztél rám, nem fürkésztél, úgy mosolyogtál, mintha nem bántana.
Egy. Egyszer még nevettél is. Az arcodon nyoma sem volt erőltetett, torz grimasznak.
Reggel megálltam a tükör előtt, borotvával a kezemben. Jólesett ölni a szőrszálakat.
Alatta én voltam, mögötte téged láttalak, a lányomat.
Szerinted gyerekkoromban nekem volt a legszebb szemöldököm.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.