El
El
Felvágós fennhéjazással szeld fel
kakaószőrös délutánom – kérdezd,
hogy miért utálom, amikor vér fut
át ott, hol gyolcsos prémkutyákon
csüngve nyargalásznék benned, át
sörényes kéjbundákon. A nyelvem
alatt szétutálva hempereg a lárma,
bebugyolált törődéssel préselem a
pofámba a tűrhetetlen maszlagokat,
szétkapkodott angyaloknak feszes
ondóhántására. Sok pondró, vállfás
lárva visít önmaga megváltására,
bőgnek bele szép szál szavak vész-
felkiáltásába. Hej, te csapodáros
lányka, kezdj a szálkamintás mártás
velős vészfékgyártására: fáradt lét-
serpenyőm ég: kaparj le vacsorára.
Fortyog a ribizlikedv, csavarog a
szembesülés, hőgölve kufárkodik
ránk az olcsókurvaszagú, berántott
egyesülés. Az ablak mellett az egyes
ülés csapódik be először: a vezető
kabinja utáni közvetett beteljesülés.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
