nem nőnek hozzám a tárgyak
a holmik idegenek, menekülnek előlem
páratlan zoknik, hányódó plüssök, füles irathalmok
nem kötnek magukhoz
és nem kötöm meg őket én sem
apró szobám falait szeretem egyedül
sivatagi sárga melegség
belülre vetít messzi tájakat
olyan ez mint a lélek:
kifelé kopog, befelé hall
és nem szereti a felrántott ajtókkal
dühösen beszivárgó jazz-zenét
simogasd meg a faajtót
és meghallom:
itt vagy
