Az eddig együtt töltött napok nyomán

Szeretlek édes oszthatatlan írral.
Mikor remegő térdeimmel állok
Előtted Ádámtól fakadó ősi kínnal:
-Keresve benned egy eltűnt világot.

Kitárt karodban az adó papírral:
Nevetve kérdezed- most mire várok.
-Eszembe jut néha; amint szivarral
A szádban járkálsz, főzős hódításod.

Boszorkányos főztöd megettem, ezzel
megint megszülettem; és született még
közénk, kutyakölyök, párás szemekkel.

Család helyett inkább engem szerettél.
- Hiába vert a sors ilyen kereszttel.
-Azért jó volt látni mikor nevettél.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.