börtönõröm

Tenyérnyi manó követ engem
a lakásban, munkába menet, erdőben,
polcokon könyvek közül,
üldözve autók mögül,
fák lombján, fejem fölül.
Míg a patakparton guggolva
kilestem, napba hunyorogva,
a manó ereszkedett a fatörzsön
kezében egy kalit, kis börtön.
Innen kellene kitörnöm?
Rám néz, hangja csilingelő,
hozzám szól, semmi kétség, ő
nem mozdul, én sem, lebilincselő.
Szája sem mozog, mégis hallom,
vagy ez  az én visszhangom?
Meg se próbáld! hallom intelmét,
vigyorog rám, nyitja ketrecét,
A foglyom vagy, csattintja reteszét.
s én tuskólábakkal indulok
már tudom: az övé vagyok.

Beférkőzött a fejembe, kérdi manómnak fogadnám-e,
megvéd mindenkitől, magamtól is, és cserébe
nem kér mást, csak az elmémbe
a bebocsátást.
Folyton folyvást.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.