Egy asszony monológja

                     (Fráter Erzsébet emlékére)

ráérek
kinyújtózom márványasztalon hagyom magam
apró szikékkel vallassatok
húscsont boltozat alatt
hol rejtezik a rejtelem
lássam mire juttok
markába lidércet ki szoríthat
ha ő sem
aki méhemet megnyitotta
inkább még egyszer
örökre
fölemelt
látnom
egyre megy a tátongó gödör
egyszerű tárgy
törékeny és kiiható
vagy hűlt vánkoskán felrémlő gyermekarcok
hát csak csöppentsetek tárgylemezre
míg elsétálok szálegyenesen a kettős fasoron
létezni
levélben sziromban
miriád nélkülözhetetlen múlékony anyagban
a magokért
az elszánt postásokért
hogy kézbesítsék az üzenetet a névtelennek
ki önmagával levelez






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Palócföld, 1998/2.
Kötetben: Egy asszony monológja (Salgótarján, 2007.)
Kiadó: BBMK