azontúl


üres a ház, nem vagy; s ha nem leszel,
üres leszek én is, vagy szabad.
a csend még kettőnkből vesz el,
míg én hozzád mérem, s te hozzám magad.

nem vagyok, mert nem vagyok,
ha máshol, ha bárhol,
önmagam mázába alvadok
e falakból épült világtól.

belőled emelt épületem
víz mossa, hervad mégis,
s hiába javítja igyekezetem,
megfulladsz te is, megfulladok én is.

mert benned mit felfedeztem,
s magamban érzem, ül,
hogy szívünk előtt fémlemezben
vésve van már az elkülönül.

magányos építményekből felhúztuk a magunk árkát.
s azon túl nem tudjuk mi vár:
rád magány, s rám talán vád.


                                                                                           jnek









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.