Los Alattomos

Ő jön sunyi csendben egyre közelébb,
Lesz tőle a szemem szürkefátyolos,
Csal bele könnyeket, ha üvölt a szél,
Elszívja erőm, mi még fiatalos,
Ö tépi szálanként hajam dzsungelét,
Festi mákos-ezüstre, mit meghagy még.
Fogja be a szám, pedig az még dalos,
Mindent rabol: kreatív férfierőt,
Dagadó izmot, derűt, asszonykacajt,
Vad vágyat, szenvedélyt, szent gyerekzsivajt,
Kapcsolatoknak meghitt melegét,
Apró kis madarak vidám énekét,
Jön, foglal, ám ő nem is hivatalos,
Lopja az asztali örömök javát,
Orrom elől a virágok illatát,
Nyakamra ül, hogy fájós, girbegurba
Guzori gerinccel húzzam ki magam.
Ő utal be, susog: bajod halálos,
Átszervezi éltem szokott ritmusát,
Ír fel számomra egyre több pirulát,
Lassítja léptem, jobb kezem lesz balos?
A régi énemből hát semmit sem hagy?!
Lám rád ismerek ˝szinyor˝ Alattomos,
Hagysz, egy mégis reménykedő rosszcsontot,
Aki letegez: Te az Öregség vagy.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.