Ismeretlen magyar költõ sírverse

Sohasem a halál nehéz,
csak a hozzá vezető út:
meglátni Isten szemében
porló, barlangos üreget.



Kő akartam lenni régen, szikla,
kitisztult, mint a rácsszerkezet,
miben nélkülem is magam vagyok,
vágytalansággal már bűntelen.



S most, eső után, fűszálnyi zöldből
hártyás szárnyon íves vágy emel
napot tüdőmbe szívni, kék eget;
glóbusznyi szemmel szertenézek:



hangok szólnak, apró tüzek:
"minden útnak egyike vagy,
egyszerre gömb és egyenes,
nincs pihenni porló üreg."





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Napút, 2008 november,