Az ablakon túl halványan hajló
gyertyafény körül ha moccan
az altatódal, zsoltár lesz az, s az ajtó
sarkantyúin már az éj foga koccan-
odabenn
meleg öl vigasztal, ringat édes terhet
- Gyermek, aludj hát!
Sohasem gondom, te! te felhőűző! -
Mosolyod színt ad: régi nemes
kor ráncomon ül már-
hát nézd, fölrázom a dunyhád!
Az ablak üveghez nyomja az orrát
a taknyos város, új időkbe,
régi varázslatok bűbájába mereng.
