költõ

nincs jó kedvem, talán rossz sem,
ráadásul ez a tény engem sem,
sem különösen, sem máshogy,
nemhogy mást nem érdekel.

verset akarok írni,
mindenkiénél jobbat,
hogy költő legyek végre,
a költő.

valami elnyomhatatlan gyűlölet
izzik bennem most,  költők iránt.
verseik ugyan tetszenek,
de költőket nem,
a költőt akarom.

sok szerencsét ezért
minden költőnek,
akit nem öl az önzés,
aki azt hiszi, rosszak a versei
azt hiszi költeni szégyen,
vagy álom és
hogy alhasson a költő,
-a költő-
figyel a csöndre,
verset nem ír.

a költő egyszer visszatér,
mint álom vagy legenda,
mint áruló dzsedi lovag,
aki hajléktalan és rühös
és nem kell
és költőket és gyerekeket öl
és elítélik és megölik,
és nem támad fel.
és néhányan sajnálják még,
hogy bolond volt.
aztán egymás torkának esnek
és felordít minden csapból,
és ondóként fröcsög az,
aki akarni jön
és szétharapni szerettei torkát

és ő leszek én,
igazán én.
idegpályákon vonatozó,
csöves vándor
gyűlölet-okosan,
elérhetetlenül,
rossz indulatból
versnek álcázva,
mert költő vagyok,
a költő.
valahol fenn az agyban.

de szép, de szép.














Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.