Acélima

feszít a reptéren sötét kabátom
ha ma elveszítesz, azt se bánom
acélimák fent az égen
hajítsanak át a kéken

Csíkosra vésett szép jegyem
gyűrötten markomba fogva.
Bőröndnyi álmok a mérlegen
címkézett sorokba dobva

nyüzsög a tranzit, unott mosoly a pultban
indul az utam, már nyakig belebújtam
köhögve köszön a másodpilóta
s felhőket rúg az ablakomba

jól hátradöntöm a széket
szeretni magam vagy téged.
Oxigénmaszkot kérek.
Maradni, menni. Szárnyam téped.

Innen a Sportaréna pöttöm ezüstgomba
rézfellegek hada alatt papírutakba fonva
A légikisasszony jólfésült. Nem goromba
a vészkijáratok frissre mosott foglya

A daliás vaspegazus szárnya, válla
Ma csak mérföldeket vacsorázna
Barázdákat számol éber pillantása.
Ki jönni akar, menni fog, (ugye?)
sosincs maradása!

Mezők, szántóföldek alant zöldre törve
S én a tiéd vagyok itt a gépbe töltve.
Fáradt kerozin kering zörögve.
Le kell szállnod! Ezt hörögte.

A reptéren veszített sötét kabátban.
Egy fotonnyi angyalt sem találtam.
Pedig acélimák jártak fent az égen, olyan szépen.
Szenteltessék meg. Ha egyszer hazatértem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.