Az én gyermekem

Ahogy napról- napra tűnik el belőle a gyermek,
és a helyén valami egészen más, felnőtt- rossz marad,
úgy fogy el egyre az én türelmem is.
Először csak böfög, fingik a padra feltett lábakkal, mint
egykor én, amikor így kívántam felkelteni a matektanárom figyelmét.
Figyelem!
Majd kötözködni kezd, mert én kötözködöm,
mert nem engedem ki órán szarni, inni az automatához,
nem ehet, és folyton folyvást csak tanulnia kell.
Tanulni!
Legvégül már végképp elfordul tőlem, nem számítok többé.
Már nem vagyok szép, kedves, anyai, aki
forró csokit vett neki amikor megfázott, és
rögtön két tortát sütött a karácsonyi bulira, nehogy kevés legyen.
Kevés!
Így járok én. Így járunk mi. És én
nem győzöm emlékeztetni magam, mennyire szeretem őt, miközben
legszívesebben szájba vágnám.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.