22

Elképzeltem, ahogy a rossz költő ül a szobájában, délután van,
szemében nincsenek könnyek, mindenhol nincsenek hajszálak,
bár ez lényegtelen részlet, hiszen a rossz költő rossz gondolatai
nem szülnek önmagukból jó verset, mégha a költő tegyük fel
őszinte is, és nem fontos, hogy mit lát maga előtt, nem fontos,
hogy dohányzik, kávézik-e, mert ő ezt mind, mind megírja,
és tudjuk ebből, hogy ő épp rálát, napsütés, napsütés, a füst,
a fénytörés, napsütés, hiányzik épp a párja ott, teljesebb
csak így lehetne ott a pillanat; nem tudja mennyit nem ér a szó,
a biztató, megalkuvó, megalkuvás alatt értem itt a sablonos,
rétegeknek szóló verseket, ezeket én nagyon nem bírom elviselni.

Beszerkesztik maguknak, beszerkesztik a formát formai keretekbe,
ma már nem dal, nem szemérem, nem udvaroltatja magát körül
a vers, nem fél és nem féltékeny semmi másra, önmagára, versre,
nem költ ruhára, hangszerekre ölt nyelvet, nem köpenyt a
rossz költő, szembogarából kipiszkálja a megírandó hamut, a
megírandó cigaretták, megírandó kávék, nyugtatók, egyéb
szerek hamuját-zamatát, úgysem értenék: minden, minden ember
dadogósra veszi, ha éppen, mert úgysem tudja pont úgy
megmutatni, mint ahogy az ott, és akkor volt, és bármilyen
kísérlet is, ami ma erre irányul, kudarcba fullad a
költő, a költő, a költő előtt, ha végül visszanéz..






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.