Sötét öröm

Én!

Kék ég
fényén

puszta tény
erején
feketén

lentről jövő,
fel-fel törő
fénylő öröm,
amely örök,

mint a fájdalom,
kinek fáj dalom,
mert azt akarom:
Ízzó alkonyon
érő bánatom,

Hagyd el a testemet!
Kísérts meg lelkeket!
Feszíts szét szíveket!
Emész érzelmeket!
Kínozz embereket!
Boldogságom legyen

teljes: halljak hangokat,
némán fájó sikolyokat,
vértől hörgö torkokat,
lássak nagy patakokat
ha eljő a pirkadat,
Vér vörös viradatt.
Sokaknak nincs új hajnal,

a részük a kárhozat
halál vagy fájdalom marad.
Lelkük fénye alatt
mosoly torzítja arcomat.
Lelkek növelik hatalmam.
Az enyém lesz minden pillanat!
Elszabadul az akarat.
Nem fogom vissza magamat.

Vért akarok! Ez az én részem!
Ó Halál Istene segíts nekem!
Vérszomj emészti lelkemet,
és akarom már a részemet!
Szenvedést akarok nekem kell,
hogy a lelkem ne emésszen fel.
Szárnyaljon messze a képzelet!
Halált akarok nem életet,
és vért okádó embereket

térdre rogyva fájdalmasan halni!
Kíntól eltorzult arcokat látni,
s semmibe révedő szemeket is,
ahogy a halál szele eléri
őket és megváltást hoz el nekik.
Halál! Téged e vágyam istenít.
Te vagy az ki megért, és ismeri
mélységes mély vágyaim.
Lentről jövő feltörő vágy feszít.
Sőtét öröm! Ennyi vagyok én is!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.