Rá kéne unni



Rá kéne unni a szenvedésre,
miért terhel a sors, ha van. Ki kérte?
Sört kéne inni, focit bámulva,
és lelkesedni, mindenért újra.

Hagynom kéne, ki akar, szeressen,
viselni úgy, hogy ne kelljen szesz sem.
Elzárhatnának szűkös szobámtól,
mellet markolni, tökmindegy hányszor.

S hinni kéne, hogy anyám jól ismer,
hogy nem hatott rám, húszévnyi inger.
Nem beszélek le senkit magamról,
kufárkodok majd, amim van abból.

Rá kéne szokni a fecsegésre,
unjanak rám, de senki se értse,
mitől lehetek annyira bátor,
szeressenek ki bűnből, halálból.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.