Borsószem Királykisasszony (Szegedi Katalin képeihez)

Ha elgurult minden más pillanat,
a kedves-kerek borsószem marad:
egy borsószem, gömbölyű semmiség,
egyedül őriz múlthoz hű mesét.

Zápor zuhog, eláll. Gyors facsigák
perdülnek tisztult kéken, zöldön át,
s a táj reményt, fényt gyűjt és rejteget,
s estét várnak földi csillagszemek.

A Borsószem, sok-sok párna alatt,
érezhetően mindig ottmarad.
Titkát kilesni hold hajolgat át:
fehér mosoly, örök kíváncsiság.

Ó, bábucskák, lépcsősor-kanyarok,  -
Nagy Sietéstől hány öröm halott!
Miért nem Őt keresitek, kezek,
a van-nincs-tréfás csöpp Borsószemet?

Miért nem Őt, a Kicsit, aki itt
mesélhetné kereklő álmait,
s az Álommesét, melyből megterem
Végtelenre nevető végtelen?

S miért nem Őt, szívek, az Égi Lányt,
a Borsószemet megérző Talányt,
az Égit, mely úgy szól, mint szerelem,
s szívet szív felé fordít kedvesen?

A választ tudom,  -  s hiába tudom
lépcsősorokkal meghajszolt úton,
de verseimben itt maradsz velem,
Végtelenre nevető végtelen.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.