Négyezer keserves éjjel

Volt négyezer keserves éjjelem,
amikor nem volt senki sem velem.
A falakon az árnyakat kutattam,
mit odarajzolt álmatlan unalmam.

Szerető nő mozdul meg most a párnán.
Négyezer új éj vár megint talán rám.
Hálám, ha reggel megkér: menjek el,
míg öltözök, elhalkul s nem felel.

Négyezer nappal oly hosszú idő.
A hold még négyezerszer jő elő,
és legutolszor majd azt kérdezi:
miért nem szolgált hűséged neki?

S felelek így: ő csak egyszer adott,  
ezért nem szóltak róla nappalok,
csupán az éj: alakja négyezer,
és más nevére gondolni se mer.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.