Vérgáz

- egy bekerített tér körüljárása -

Attól függ, ezt mondod, ijedten sűrű
szövésű függönybe burkolod magad,
de én eggyel mélyebbre nézek, bordáid
mögé, nekem a húsodban a vénád, melleid-
ben a lélegzet, véredben az oxigén kell, az
rokon természetű veled, nem jó vagy rossz,
nem láttatja magát, így nem értelmezhető,
csak jelenléte és hiánya mentén, objektív.
Attól függök, nem megy nélküle,
de sosem mondanám: az enyém. Dialektikus
materializmus: én koszt csinálok, te rendet.

Egyszemélyes horda, privát forradalom,
mindennapi osztályharcunk add meg, csak
hogy legyen valami. Zavargok, leng a magánysávos
zászló, igyunk valamit, gyere el velem, skandálom
fás, kipirult arccal, meg hogy:
nem mondok le, nem mondok le rólad, nem-nem-soha.
A rendszer amúgy mindig helyén marad, ez alapélmény.
Nem forr csak rotyog, nem dal, csak lom.
Koponyám mögül egyenletesen párállik a vérgáz.

A csontkordonok állják ostromom, motyogva indulok haza
fele. Egészen soha, olyan nincs, a világ nem szimmetria,
a természet nem szabályszerű. Az enyém, legalábbis.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.